Panaszolják némelyek, hogy mennyire nem szeretik, sőt utálják a Karácsonyt, a kötelező ünnepeket. E panasznak számtalan változatával lehet találkozni, mind tartalmát, mind hangnemét tekintve.
Felmerül a kérdés, hogy vajon ők tisztában vannak-e azzal, hogy a természetnek van egy ritmusa, amelyhez ha igazodunk, kevésbé botlunk akadályokba (itt épp a téli napforduló). Vajon tudomásul veszik-e, hogy az életben bizony szükség van a szent és a profán váltakozására (és itt most ne akadjunk fenn azon, hogy mit tekintünk szentnek és mit profánnak), ahogy a fény és sötét, jang és yin is váltakozik (ld. előző bejegyzésemet: http://tudathang.blogspot.hu/2014/12/a-feny-szuletese.html).
Észrevettétek, hogy kötelezőnek mondunk dolgokat, pedig senki nem tart puskacsövet a fejünkhöz? Abban a világban élünk, amit mi magunk teremtünk magunknak. Hihetetlenül szabadok vagyunk, bár igyekszünk nem ezt látni...
Mindig, mindenben meg lehet találni azt, amitől jó lehet az adott dolog vagy helyzet, és azt is, amitől bűzlik. Másképp mondva: minden nap eldönthetjük, hogy a rózsaszín vagy a fekete szemüvegünket vesszük-e fel. És megint másképp: rajtunk áll, hogy az életünket tragédiaként éljük-e vagy komédiaként. Nem másokon múlik a közérzetünk, még akkor sem, amikor a másik épp leordítja a fejemet vagy hirtelen csalódást okoz, vagy bármit tesz.
Mindig, mindig én dönthetem el, hogy adott helyzetben milyen érzéseknek adok teret magamban. És nemcsak a Karácsony, de minden más helyzet, legyen az ünnep vagy hétköznap, pontosan az, amivé tesszük. Mi, akik részt veszünk benne.
Meglátjuk a lehetőségeinket a korlátok panaszlása helyett?
Márton Ibolya - Szeged - www.tudathang.hu - tudathang@gmail.com
