Személyes, cselekvő részvételünk nélkül nem történik velünk semmi. Tényleg semmi. Sem jó, sem rossz. Ha elhagy a párunk, ha megszűnik a munkahelyünk, ha beszól a szomszéd vagy összevont szemöldökkel mordul ránk a piaci kofa, amikor nála vásárolnánk; ha szerelmet vall, akiért régóta sóhajtozunk, ha megtalál az álom meló, ha kedélyes a szomszéd és vidáman ránk nevet a piaci árus – mindez nem átok vagy szerencse kérdése.
Ha mocsárban találjuk magunkat: mi mentünk oda. Nekünk kell kijönnünk – a csoda nem toporog a mocsár szélén előzékenyen várva, hogy akcióba léphessen. És ha olyan sincs a közelben, akitől segítséget kérhetnénk, akkor vagyunk magunkra utalva. Ami nagyszerű lehetőség arra, hogy felismerjük saját, hatalmas erőnket, és mint Münchausen báró, kihúzzuk magunkat (és lovunkat) a mocsárból.
Ilyen napokat élünk mostanában, a Nap és a Szaturnusz együtt állása, az őket érő Jupiteri kvadrát erre (is) mutat.
Apropó Münchausen báró: "Felemelheti-e magát az ember a saját hajánál fogva? Miért ne? Csak meg kell növelnie a rá ható felhajtóerőt, s erőlködés nélkül fog egy magasabb állapotba emelkedni." (dr. David R. Hawkins: ERŐ kontra erő)
Márton Ibolya – www.tudathang.hu – tudathang@gmail.com