Fricska a mának

Már 35 éve annak, hogy 1980-ban és az azt követő években A rózsa neve kapcsán (is) arról értekezett Umberto Eco és a köré csoportosuló kollégák és tanoncok (a '90-es években magam is), hogy világunkban mindent leírtak már, nem lehet új gondolatot megfogalmazni. Akkor még az volt a posztmodern kor elvárása, hogy jelöld meg, kitől idézel (és az volt a sikk, ha idéztél minél többet, minél felkapottabb szerzőktől), és persze idézz pontosan.

Azt persze nem látom, mi zajlik ma az egyetemek bölcsészkarán, mivel elég sok éve nem arrafelé nézelődöm, amit azonban látok, az egy egészen más tendencia.

Ma, a net és a közösségi média új poszt(traumatikus)modern világában lassan elfelejtődik, hogy minden jön valahonnan, és bár van néhány emblematikus személy, akinek a képével idézetek keringenek hálószerte, a pontosság és a szerzők iránti tisztelet hellyel-közzel kiveszett. Lassan visszakerülünk valami olyanhoz, ami a középkorban is volt, hogy nem a szerző személye a fontos, hanem a gondolat.

És így már megint Ecónál kötünk ki, aki évtizedekkel ezelőtt (a '70-es évek közepén) megírta azokat a publicisztikákat is, amelyekből napvilágot látott az a könyve, amely mai korunk hű tükörképét adja: Az új középkor.

Márton Ibolya - www.tudathang.hu - tudathang@gmail.com