"Mindent fel lehet dolgozni, nincs, amit ne lehetne, ha van képesség, akarat és segítség hozzá. A múlton nem lehet javítani, de a jelenen igen. Azon, hogy egy 1944-ben született zsidó baba voltam a német megszállás alatti Budapesten, hogy a nagyszüleim Auschwitzban pusztultak el, hogy az anyám az első évemet gyászban és stresszben élte le, nem tudok változtatni. De azt a tényt, hogy munkamániás vagyok, kezelhetem. Az első évemben úgy érezhettem, hogy engem nem akarnak, nem szeretnek, mert anyám nem mosolygott, mikor rám nézett, de hát hogy is tudott volna mosolyogni abban a stresszben, amiben élt? (És én még így is sokkal szerencsésebb voltam, mint a drogos pácienseim, mert engem az első év után egy szerető család vett körül, de őket a családjukon belül bántalmazták éveken át). Amikor egy gyereket fizikailag vagy lelkileg bántanak, a gyerek úgy tolmácsolja magában a dolgot, hogy nyilván ezt érdemli, ez jár neki. Én hogy kompenzáltam? Eldöntöttem, hogy nagyon fontos leszek, orvos leszek, mindenkit állandóan szolgálok, éjjel-nappal hívhatnak, ha nem dolgozom, úgy érzem, nem érek semmit. Az első évem sosem lesz másként, de hogy hogyan értékelem saját magam, azon változtathatok. El kell hinnem, hogy nem azért vagyok értékes, amit teszek, hanem azért, mert létezem. Minden embernek megvan a maga értéke, a kérdés az, meg tudjuk-e ezt találni magunkban? A válasz, hogy persze. A traumát fel lehet dolgozni, túl lehet lépni rajta, ha valaki meghallgatja vagy meglátja bennünk az egészet, és nemcsak a működési zavarokra figyel, azokra ír receptet, hanem érezteti velünk, hogy értékesek vagyunk. De hát éppen erre nincs manapság a világnak türelme."
(A teljes, Máté Gáborral készült cikk elolvasható itt: http://kotvefuzve.postr.hu/mate-gabor-interju)
Márton Ibolya, Szeged - www.tudathang.hu - tudathang@gmail.com
